Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete Nyomtatás

 

 

Alkotótábor Tarnamérán


A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 10 csipkeverő diákja, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete által szervezett, a NTP-MKÖ-15-0010 „Csipkeverés” pályázati projekt utolsó elemeként háromnapos alkotótáborban vett részt. Az alkotótábor Tarnamérán valósult meg. A csipkeverés mellett a „kismesterek” megtekintették a Rendőrmúzeumot, szemrevételezték a több mint 130 országból összegyűjtött öltözék, egyenruha paszományait, díszítő, kiegészítő elemeit. Mód és lehetőség adódott szabadidőben strandolásra, valamint közösségépítő, népi játékok tanulására, szórakozásra. A szakmai műhelymunkát Magulya Miklósné és Vajda Béláné irányította. A szabadidős tevékenységeket Törökné Petró Mária szervezte, vezette. A program megvalósításában részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet által delegált munkatársunk, Oláh Mónika is.

Török János - projektvezető


tarnamera

___________________________________________________________________


„XI. Nemzetközi Csipkekonferencia és Kiállítás Palócföldön”

A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete által rendezett Csipkekonferenciának, immáron harmadik alkalommal adott otthont Kozárd, 2016.június 2-től 5-ig.

Hazánk csipkekészítői mellett a szlovákiai Rozsnyó és Érsekújvár, a horvátországi Lepoglava, a lengyelországi Istebna, Krakkó és Bobova, valamint a finnországi Rauma alkotói vettek részt az eseményen.

A találkozó résztvevői szakmai előadásokat, beszámolókat hallhattak és három kiállítást is megtekinthettek, melyek a következők voltak:

  • Devecsei Gáborné: „Mesterségünk jövője - a jövőmesterei” – Pásztói Múzeum Fogadóépülete
  • A „Cérna varázsa” csipkeverő krakkói csoport: „Visszatérés a hagyományokhoz” – Kubinyi Ferenc Múzeum, Szécsény

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola csipkeverő szakkörének diákjai bemutatót tartottak.

  • Devecsei Gáborné: „Mivel készül a vert csipke? - Nemzetek eszközei” – Integrált Közösségi Szolgáltató Tér, Kozárd

/A kiállítás megtekinthető 2016. szeptember 30-ig/

A 4 napos program, a nemzeti kegyhelyünkre, Mátraverebély-Szentkútra szervezett kirándulással zárult.

A rendezvény támogatói:

  • Kozárdért Alapítvány
    www.kozard.hu
  • Nemzeti Kulturális Alap
    www.nka.hu
  • Népművészeti Egyesületek Szövetsége
    www.nesz.hu
  • Szerencsejáték Service Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
    www.szerencsejatek.hu

Oláh Mónika
Közösségi munkás

 

 

______________________________________________________

Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete

 

2002-ben alakult Egyesületünk kiállításokat, továbbképzéseket, tartottunk bemutató foglalkozásokat, vezettünk alkotó gyermekfoglalkozásokat.

Programjaink célja a palóc népi kismesterségek, a népművészeti és kézműves értékek megőrzése, átörökítése. Összefogni a vidék, kistérség társadalmának népművészettel foglalkozó mestereit. Ennek érdekében együttműködési megállapodás dolgoztunk ki a szlovákiai Füleken székelő Pro Futuro Polgári Társulás Motolla Kézműves Körének tagjaival. A Motolla kézművesei kérték tagfelvételüket, ezáltal teljes jogú tagjai lettek az egyesületünknek, így az együttműködési megállapodás egyben már tagság is lett. Célunk még a fiatal, tartósan munkanélküli, alacsony képzettségű csoportoknak a kismesterségek elsajátításának lehetőségét biztosítani.

Kapcsolatrendszerünk széleskörű, tagjai vagyunk a Népművészeti Egyesületek Szövetségének, számos civil szervezettel, oktatási intézménnyel, van együttműködési megállapodásunk, nemzetközi szinten is jelentős ismertségünk, határon túli tagsággal és partnerségi megállapodásokkal is rendelkezünk.

 

www.palocfoldi.hu