Címlap
Palóc-Székely Összetartozás Ünnepe Kalondán PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. június 04. péntek, 07:37

Palóc-Székely Összetartozás Ünnepe Kalondán

Kozárd Község Önkormányzatának küldöttsége 2010. május 15-én a szlovákiai Kalondán járt a palóc-székely összetartozás jegyében megrendezett egész napos ünnepségen. A szervező Pro Kalondiensis Polgári Társulás célja a megemlékezés mellett a testvértelepülések kölcsönös megismerése, a hagyományok bemutatása, a kapcsoltok ápolása volt.

A meghívottak között volt Ipolytarnóc, Hollókő, Garáb, Berkenye, Rétság, Rimóc és a székelyföldi Siklód települése is. A Palóc Múzeum udvarában tartott ünnepi köszöntő után megemlékezésre került sor a régi templom romjainál, a Világháborús Emlékműnél és a templomkertben található Kitelepítettek Emlékművénél. A régi vasútállomásnál egész nap kézművesek és helyi termékesek kiállítása és vására várta az érdeklődőket. Emellett hagyományőrzők fellépése és többek között a hollókői Szent László Lovagrend harci bemutatója szórakoztatta a vendégeket, a gyerekeket pedig játszóház várta. A napot az EDDA együttes koncertje és tűzijáték zárta.


Galéria megtekintése

 

Módosítás dátuma: 2012. június 07. csütörtök, 08:02
  Joomla templates, domain registration.

TOP Csapadékvízelvezetés

TOP--2.1.3-15-NG1–2015-00015 "Kozárd - Fő űt, Damjanich utca vízelvezetése"

Helyi Identitás és Kohézió

TOP-5.3.1-16-NG1 – A helyi identitás és kohézió erősítése a Zagyva mentén